Megkóstoltuk: a Déryné sikkje és élménye igenis átadható házhoz szállítással is

Sokat tapasztaltunk már a témában, de az utóbbi idők egyik legkedvesebb otthoni éttermi élményét a Déryné okozta. Megkockáztatjuk, hogy a ház Cézár-salátájának kiszállítós variációja rálicitál a bisztrós kiadás ízélményére, maga a szolgáltatás pedig ugyanazt a színvonalat hozza, mint amit a Krisztina téren megszokhattunk.

A minap jelentettünk meg egy írást, amely hosszasan taglalja azokat a tényezőket, melyek a házhoz szállításnál jó, ha teljesülnek. Elsősorban a vendéglátói oldalról közelítettünk, hogy bátorítsuk azokat, akik ügyesen helyt állnak, és kicsit felrázzuk a másik tábort, akik esetleg azt hiszik, hogy egy nejlonzacskóval kitettek magukért.

Az elmúlt időszakban több alkalommal írtunk a Dérynéről és Kovács Kristóf üzleti modelljéről, arról, hogy a vészhelyzetet ők új lehetőségként ragadták meg, és többek között pop-up helyekkel szórták meg a várost. A Zsebi sikere vitathatatlan, ahogy a házhoz szállítás kapcsán sem panaszkodnak. Az évek során gondosan felépített foglalási struktúrájuk és vendégközpontú kommunikációjuk is hasznukra vált ezekben az időkben, kellemes és emberközeli a telefonos rendelési rendszerük.

A rendelésről

Úgy alakult, hogy decemberben és januárban is fogyasztottunk már náluk, s míg decemberben a Wolt oldaláról rendeltünk, addig most klasszikusan, telefonon. Ugyanolyan szimpatikus volt a bisztróból érkező “futár” srác, mint amilyen közvetlen maga a Déryné stílusa is. Mikor megérkezett a csomaggal, a telefonos híváskor keresztnévvel be is mutatkozott — ez csak egyetlen apróság, de amikor egy egésznapos otthoni munka után a futár az egyetlen aznapi “kontaktunk”, akkor felértékelődnek a hasonlóan törődő gesztusok.

 

Főszerepben: a doboz és tartalma

Így kell becsomagolni az élményt

A csomagolás felülmúlja az eddig tapasztaltakat, egyszerűen finom, megnyerő. Pontosan megkoreografált, esetenként akár a sokat látottaknak kicsit “sok” is lehet, hogy mindegyik fogáshoz sms-hosszúságú személyes sztori, szösszenet érkezik… de őszintén? Megint csak a törődés szót tudjuk felemlegetni.

Ez a kis kártya olyan, mintha a pincér mesélne a kért fogásról, vagy hozzáfűzné az étterem egyik anekdotáját az évek óta étlapon lévő levesről.

 

 

De ne szaladjunk előre ennyire. Mindkét alkalommal kifogástalanul érkeztek meg a dobozok (decemberben például borjú bécsi pizzásdobozban, most egy előételből, főételből, desszertből, süteményekből és koktélból álló csomag). Felborult, átnedvesedett, összezilált tételekről szó sem volt. A doboz kibontása eleve élmény, a papírok logózottak, és műanyag egyedül egy kis celofán formájában jelenik meg, minden más újrahasznosítható csomagolásban érkezik.

A pakk kinyitása után asztalra tettük a tartalmat, és két apróság is feltűnt többek mellett: két kézfrissítő/törlőkendő és két ajándék madeleine. Nüansznyi dolgok, de mégis mennyit számítanak! Mint egy gondosan felakasztott kabát vagy a vacsora után meglepetésként érkező petit four.

 

Déryné Cézár

Az ételek csomagolása alu és papír, amiknek jó a hőtartása, és hiába tűnnek először kisebbnek, mint amit megszoktunk, a tálak hasában nincs légüres tér — kitálalva látszik, hogy pont ideális a mennyiség.

Cézár salátával kezdtünk, ami egy nagyobb papírtálban érkezett, és éppen ezért eltérő volt a Dérynében legutóbb kóstolt előételtől. Roppanós salátalevelek, kovászos krutonok, ízletes csirkehús kerültek a Cézárba, jó arányban, kiváló klasszikus dresszinggel. Egy polipsalátát is kóstoltunk, melyet újrahasznosítható üvegcsében szállítottak. A kísérőszövege Portugáliára célzott, mi pedig nem ellenkeznénk. Benne volt a tenger, a mediterráneum és az üdítő citrusosság mellett egy kicsit odabökött a friss csili is.

 

 

Főételünk immár másodjára a ragacsos konfitált kacsaragu lett, ami pezsgős-almás káposztán ül, a maga omlós mivoltában. Megbízható, másodjára is ugyanolyan laktató és harmonikus fogás — ahhoz viszont nem fér kétség, hogy maximum 20 perces szállítás esetén őrzi meg igazán a ropogósságát.

 

Konfitált kacsa, még csomagolva

A kalácsból készített diógrillázs guba — édes, ünnepélyes, bármikor visszatapsolós desszert, ami méltó párja a ház túrógombócának. Zsebi vonalról mákos pozsonyi kifliket kóstoltunk, leheletvékony tésztával, gazdag mákkal. Egy koktélt, a Negronit is házhoz hozták — ötletesen, kis üvegcsében, papírköntösbe csavarva.

 

 

Mit is mondhatnánk — ritka az ilyen odafigyelés és minőség. A legjobb szívvel ajánljuk a Dérynét, házhoz szállítva is, hiszen sok apró dologgal sikerül elérniük, hogy valódi élményt kapjunk. Ízeset, illatosat, részletekig kidolgozottat!

 

Negroni, még szállítás után