Sugallhat eleganciát egy cordon bleu papírdobozból? Megkóstoltuk a Párisi Passage házhoz szállítós ételeit

Egyszer vajon majd jót fogunk mosolyogni a megannyi dobozból, tálkából, zacskóból összeöntögetett, otthon kitáltalt „éttermezés” időszakán, vagy a járvány után is velünk marad a minőségi éttermek házhoz szállítása? Igyekszünk erre a kérdésre mihamarabb megbízható választ adni.


Egy szállodalánc luxusberuházása kapcsán ritkán adózik a helyi közönség meghatódottsággal, a Párisi Passage megnyitása mégis az elmúlt évek egyik leginkább üdvözlendő történése a budapesti városképben. 2019 óta a régi(-új) pompájában ragyog az épület és az általa közrefogott passzázs, amely sokáig sebhely volt a belváros arcán. Szállóvendégnek sem kell lenni ahhoz, hogy egy délutáni kávéra-süteményre beüljön az ember a Párisi-kávézóba, illetve a (valódi) nyitvatartáskor az ebédmenüjükkel is a magyar vendégeknek kedveznek. A passzázs éttermében vagy kávézójában üldögélve érdekes belegondolni, hogy 20. század eleji újraépítése előtt, már az 1800-as bevásárlóudvarként működött Párisi-ház néven. Íme, a mai bevásárlóközpontok elődei.

Az egyik legjobb, ami történhetett a nagy múltú épülettel, hogy mára nem luxusmárkák üzletsora kapott itt helyet, mint például az Andrássy úton, ahol akár, egy párhuzamos dimenzióban hangulatos, szerethető beülős-kiülős helyek is váltogathatnák sűrűn egymást. Így egy szálloda vendéglátóegységeinek (brasserie, bár, kávézó) helyszíneként nyitva áll a nagyközönség előtt nem csak üzleti ebédekre, megbeszélésekre, hanem valódi lelassulós, gyönyörködős időtöltésre is a közel 30 méter magas üvegkupola alatt.

 

Fotó: Párisi Passage

Ez persze egyelőre csak ábrándozás, de a Párisi konyhája és személyzete addig sem pihen. Be lehet jönni az udvarba a brasserie ételeiért elvitelre, és házhoz is szállítják – mi ez utóbbival próbálkoztunk.

Lassan megbarátkozunk – ha életre szólóan nem is – a dobozok tetejéről gyöngyöző vízcseppekkel. Az étkek a Wolttól megszokott módon gyorsan tették meg az utat, a rendelőfelület kétségtelen gyengéje viszont, hogy legfeljebb 5 kilométeres körzetben szállítanak (sőt, ezt több tényező is módosíthatja).

A jobb éttermekből rendelők már jól ismerhetik a barna papírdobozokat és tálkákat, a Vegware komposztálható karton- és cukornádalapú dobozait, az ökotudatosabbak a gyors tálalás után és átmosás után egyes darabjait akár újra is hasznosíthatják a háztartásban.

 

 

Cézár és a többiek

Lutz Lajos érkezését már méltattuk tavaly nyáron a Passage konyháján, a séf pedig láthatóan fürdőzik a szállodai executive szerepben, és nem utolsósorban abban a helyzetben, hogy a reális viszonyokhoz mérten szabad kezet kapott.

A trendek és őrületek persze nem kerülhetik el a Hyatt repertoárját sem (a Hyatten belül is különleges The Unbound Collection by Hyatt egyik előkelősége a Párisi Passage).

Habár volna egy tippünk Lutz Lajos valódi véleményéről a vegán és egyéb alapanyag-mentességek felől, a rendelt ételek többjében megcsillogtatta profizmusát ezen a pályán is.

Kezdjük is a sort a januári hangulatból és színvilágból kiragyogó élénkzöld Cézár-salátával. A tavasz ígérete a tányéron több meglepetéssel. A biztos kézzel sütött (nem nyers, nem túlment) csirkemell cajun fűszerekkel hoz több izgalmat a salátaklasszikusba. Bekeverve ránézésre avokádónak gondoltuk a kis kockákat, de nem, mangó roppant a fogunk alatt, mellette nyers hónapos retek, zöldborsócsírával megszórva. A salátát élénkítő elemek csúcsa viszont a homoktövis-dresszing volt. A tradicionális szardella-kapribogyót elhagyta a séf, helyette növényi hozzávalókból állt össze a friss, fanyarkás (de nem ínyösszerántóan savanyú) öntet. A parmezánforgácsokkal és kenyérchips-szel teljes értékű, könnyedségében is laktató fogás.

 

Szardella helyett több zöldség, gyümölcs

A céklaleves az említett vegán vonal egyike, a hotel ugyanis januárra (veganuárra) vegán kínálatot hirdetett. Tejszín helyett kókusztejjel készült, narancs és egy pici torma frissítette, mellé három kicsi dobozban a többi komponens: friss céklakockák, kókuszchips és szójabab.

 

Pedig illett volna a szójabab színe a tányérhoz

 

Sokat elárul a zacskós-dobozolós-keresgélős-tálalós új ételrendelős rutinról, hogy a szójababot tévedésből egy másik fogáshoz társítottuk, így a zöld babok végül a séf szándéka szerint hasznosultak.

Csak halkan mondjuk így veganuár idején, hogy a Párisi Passage gyöngytyúkból főzött, zsírral készült klasszikus daragaluskalevese a nem szerény méretű galuskákkal bizony immunerősítő orvossággal is felér. Sokan esküsznek a megszokottabb húsokkal szemben gyöngytyúk levének ízére, és valóban van egy kis egzotikuma, különösen ennyi friss zölddel tálalva. Jogos az étlapon a Gyöngytyúk esszencia elnevezés.

 

 

A cordon bleu is emlékezetes. Hogy a gyerekkori, jócskán megszépült emlékek sokat tesznek hozzá a sajtos-sonkás-paníros hús élvezetéhez, az bizonyára tudományosan igazolható. Éppen a rántott műfajnak nem tesz jót a lezárás és utazás, de nem tudtunk ellenállni a kíváncsiságunknak: mit tud a sokat korholt éttermi sláger, ha igazán igényesen készül? Karajjal dolgozott a konyha, ami máris plusz pont a szárnyasokkal szemben, a gazdag, erős ízű, folyós töltelék pedig mindent vitt. Ementáli sajt és pármai (jellegű) sonka rétegződött duplán a belsejében, hozzá a karakteres gombaragu… Pontosabban majdnem mindent vitt a töltelék, mert a Robuchon-féle krumplipüré – a krumplipürék császára – és a rászórandó, finomra reszelt parmezán sem volt éppen alárendelt a tányéron. De hogy ezt a fogást még rendeljük az biztos. Komfortétel, nosztalgia, de abból a legjobbfajta.

 

Kis tálkában a “parmezánhó”

 

A sült kacsacomb káposztás cvekedlivel érkezik (vagy fordítva). Ugyanis maga a cvekedli is élmény: házi gyúrt tészta lepirítva, enyhén édeskés, játékosan borsos, ahogyan azt kell. A konfitált kacsában csak só és fokhagyma érződik, és a gourmet éttermek stílusában egy jus is jár hozzá. A kis dobozból igyekszünk ráügyeskedni a pecsenyelevet a kacsára, és nem a tésztára, és már össze is álltak az ízek.

 

 

A mákos guba alapja a Passage házi pékségében sütött fonott kalács. A mákmennyiség megosztó kérdés, nálunk így volt príma, nem túlmákozva. A vaníliasodóban érvényesül a vanília, folyós, könnyed, selymes, ahogyan az étlap is nevezi (és nem pudingos állagú, mint sok helyütt).

 

Itt még sodó nélkül

 

A lehetőségekhez képest elegáns apró megoldások, mint a matricák, a kis szöveg az egyik dobozon (“megérdemled a finomságokat”), az átgondolt, gusztusos tálalás (külön szállítva a nem eláztatandó hozzávalókat) mind-mind a Párisi Udvar üzenete. Nem beszélik túl, nem gondolják túl, nincs QR-kód, vers vagy videó, de érezhetően visszavárnak, hogy mindezt a helyszínhez méltón is tálalhassák.